Sosta-ház

Világítsd meg az eget

Sosa Sosta tollából:

|||||||||||||||||||||||•••••••••|||||||||||||||||||||

Vihar zúdult ránk, mint az árvíz,

Hangosabb mennydörgés, mint a fenti bombák,

Az ég megrepedt, fehéren sikoltozva,

A menny dühe fénybe öltözött.

Világítsd meg nekem az eget ma este,

A sötétség csak a harcon keresztül lélegzik,

Törd meg a csendet, tépd át,

Ha ez igaz… akkor hagyjuk, hogy égjen át.

Világítsd meg az eget, ne hagyd, hogy hazudjon,

Ha üzenet, hadd sírjon,

Isten nem suttog, megérkezik,

A széttöredezett földben és a megrepedt égben.

Fájdalom és háború, katasztrófa,

Végtelenül sírnak a visszhangok,

Könnyek hullanak, mint a savas eső,

Semmi mosás, fájdalom az evésben.

Hadd maradjak, ne húzz el,

Végig akarom nézni, ahogy elbomlik az egész,

Tágra nyílt szemek, éber szívem,

Minden repedés, minden hiba.

Egyik karja vérzik, vörösen csöpög,

Más égő, alig táplált,

Egyik szem pislog, pihenést könyörögve,

Mások megfagytak a mellkasomban.

És amikor már nem volt elég a töréshez,

Valami mélyebb ébredezni kezd,

Nem egy hang, hanem valami valóságos…

Megmondja, mit ne érezzek.

Azt kiáltja, hogy „elpusztítsd”, nem húst, nem csontot,

De minden, ami ismertté teszi őket,

Minden nevetés és minden név,

Minden szikra, ami lángra lobbantotta.

Világítsd meg nekem az eget ma este,

Változtasd a sötétséget harccá,

Ha elesem, a szemem láttára esem el,

Egy olyan világról, amely soha nem ismerte.

|||||||||||||||||||||||•••••••••|||||||||||||||||||||


Miami | 541. nap