Egyszer a földön a hősök vére folyt, minden méltóság, minden szabadság, most könnyek és gyász fürdője.

A zászlót gyengéden leeresztik, a fegyvereket automatikusan elhallgattatják; A háború kiáltása könnyekké vált, és a régi remény lassan lehűlt.

Nem a gyáva adja meg magát, hanem az ellenállás kimerült szívével; mert még a vas is fáradt, amikor a háború vihara végtelen.

Ó, Embereknek Anyja, bocsáss meg leányodnak, most már képtelen megvédeni a földet; Az álmod, hogy szabad és nagyszerű légy, olyan volt, mint a hamu, amit a háború vitt el.

De a megadással van egy titkos ígéret, hogy az emlékezet soha nem szűnik meg; a föld talán mások kezében van, de a nép szelleme nem elérhető számukra.

Annakokáért leveszem a fegyvert, a mely az én kezemben van, nem azért, mert megtört az én állványom; hanem a nép miatt, a melyet élni akarok, harczok is vannak, hogy várjak.

És ha a nyílt zendülés eljõ, ha a mi fiaink ismét útra kelnek, a lopott földre, a hamuból kiirtott tiszteletre, a város feltámad.

Mert a megadás véget vethet a háborúnak, de soha nem ér véget egy nép.